Ha a gyermekkori elhízás okait kutatjuk, akkor számos megközelítésben tehetjük mindezt. Számos vita alakult ki ebben a témában, a feladat fontossága miatt nézzünk ezen kérdéseknek a hátterébe. Azt tudjuk, hogy a táplálkozási faktorok jelentősége a gyermek 3 és 7 éves kora közötti időszakban kiemelkedő jelentőségű. Feltételezhető az is, hogy a makro tápanyagok összetétele, különösen a fehérjék túlzott felvétele sietteti a második BMI- csúcs bekövetkeztét, elősegítheti az elhízás kialakulását a későbbi életszakaszokban.
Elképzelhető, hogy a fokozott fehérjefelvétel az IGF1 hormontermelés növekedésére vezet, amely biológiailag aktív anyag a szervezet minden szövetében fokozza a fehérjeszintézist és a sejtnövekedést.
Ezáltal segíti a zsírszövet kiépülését, a zsírsejtek, a zsírtömeg kialakulását. A korán bekövetkező zsírsejtszám-növekedés pedig előrevetítheti, hogy a gyermek felnövekedve túlsúlyos, netán elhízott lesz. A legtöbb kutató mégis szorgalmazza a probléma komplexebb megközelítését.
Fontos megfigyelési ponttá vált a szoptatás és a gyermek elválasztása között eltelt idő kérdése, kiemelten pedig a nagy fehérje- és kis zsírtartalmú tej adásának problematikája.
A probléma fő okának tartott nagy cukortartalmú élelmiszerek, üdítőitalok, gyorsételek reklámjának szigorításával, adótartalmának emelésével próbálnák meg elérni. Érdekes eredmények kerültek napvilágra egy 6 hónapos felmérés során. A 2000-es évek elején öt európai kutatóközpont bevonásával végzeték a felmérést, a CARMEN (Carbonhydrate Management in European National Diets) study, amely a csökkentett zsírtartalmú, emelt szénhidráttartalmú étrend testsúlyra és a vérzsírszintekre gyakorolt hatását vizsgálta. A vizsgálatba három, egyenként száz-száz fős, az elhízás határán álló túlsúlyos emberből álló csoportot vontak be. A kontrollcsoport hagyományos, kb. 2500 kcal energiatartalmú, ezen belül kb. 40% zsírt tartalmazó étrendet tartott. A CCHO csoport a hagyományosnál 10%-kal kevesebb, tehát 30% zsírt és 10%-kal több, kb. 50% szénhidrátot, ezen belül is túlnyomórészt (kb. 30%) összetett szénhidrátokat tartalmazó, megközelítőleg 2200 kcal energiatartalmú étrendet fogyasztott. (Ez feleltethető meg a jelenleg érvényben levő táplálkozási ajánlásokban szereplő tápanyagaránynak is.) A harmadik, SCHO csoport étrendje kb. 2500 kcal energiát, ezen belül kb. 30% zsírt, 55% szénhidrátot tartalmazott, amely kategórián belül az egyszerű szénhidrátok kb. 30%- ban képviseltették magukat. A 6 hónapos nyomon követési periódus végén a csökkentett zsírtartalmú étkezést folytató csoportokban szignifikáns testtömeg csökkenés volt tapasztalható a kontrollcsoporthoz képest. Azonban meg kell jegyezni, hogy a súlyleadás mértéke az összetett szénhidrátokat fogyasztó, tehát a CCHO csoportban nagyobb mértékű volt.
A vérzsír szintekben szignifikáns különbség nem mutatkozott a kontrollcsoporthoz képest. Bár a vizsgálati idő rövidsége miatt nem vonhatunk le biztos következtetéseket éppen a probléma komplexitása miatt. Nyilvánvaló azonban az, hogy ezen az úton érdemes további kutatásokat végezni. A divatos fogyókúra fajták áttekintése esetén érdemes ezen eredményeket átgondolva dönteni a választáskor Elképzelhető ugyanis, hogy a kis zsír- és nagy szénhidráttartalmú étkezés hozzájárulhat a testtömeg hosszú távú csökkentéséhez a kardiovaszkularis kockázat növekedése nélkül.
Egy kardinális kérdés ebben a témakörben a fizikai aktivitás mértéke. Míg az ősi időkben az életben maradás feltétele volt a magas energiatartalmú táplálék folyamatos bevitele, napjainkban a környezet radikális megváltozásával, a komfort növekedésével, a fizikai munka iránti igény csökkenésével az energiafelhasználás mértéke jóval kevesebb lett.
Ismeretes tény, hogy a nyugati társadalmak népességének 70%-a kevesebbet mozog a szükségesnél. Ennek következtében a fizikai aktivitás mértékétől függetlenül, biológiailag és szociálisan nagy táplálékfelvételre predesztinált ember könnyen lesz elhízott. A fizikai aktivitás körébe minden energiafelhasználással járó tevékenység, tehát a napi rutinfeladatok, pl. a vásárlás és a házimunka is besorolhatók. Nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy a gyermek gyalog, vagy esetleg autóval megy iskolába, hiszen mindez hatással van a gyermek fizikai aktivitására. Sajnos a környezeti hatások, a csábító otthoni környezet mind a passzívan, tévé előtt eltöltött szabadidőt támogatják. Mindemellett elkeserítő tény az is, hogy egy átlagos gyermek ébrenléti idejének 40%-át tölti az iskolában, ebből csupán 1%-ot tesz ki a mozgásoktatás. Külön vizsgálatok történtek a gyermekek fizikai aktivitásának mélyebb megfigyelésére. Arra is fény derült, hogy a gyermekek aktivitása hétköznapokon nagyobb, mint hétvégéken vagy az iskolai szünetekben. Szintén különbségek mutatkoztak a fizikai aktivitás mértékét illetően normál és az optimálisnál nagyobb testtömegű gyermekeken. Továbbá világossá vált, hogy az elhízott gyermekek inaktívabbak normális testsúlyú társaiknál, amely állandósítja állapotukat. Természetesen a fokozott fizikai inaktivitás, az ülő életmód mintegy 300-500 kcal-val csökkenti a napi energiaszükségletet, amely érték megfelel egy tízéves gyermek energiaszükséglete kb. 25%-ának.
Az elhízás genetikai összefüggéseit vizsgáló terület napjainkig számos fehér foltot mutat, részleteiben áttekintettük már ezt a kérdést. Akárhogy is legyen, de tény, hogy azonos környezeti körülmények között egyes emberek testtömege gyarapszik, míg másoké még próbálkozások után sem. Pusztán ezt a tényt szemlélve úgy tetszhet, hogy a genetikai tényezők hangsúlyosabbak az elhízás kialakulása szempontjából, mint a családi étkezési szokások. Számos iker vizsgálat támasztja alá ezt a tényt.
Ha áttekintjük az állatkísérleti eredményeket ebben a témakörben, akkor éppen ezek a kísérletek eredményei vetették fel annak lehetőségét, hogy nemcsak a táplálékfelvétel, hanem a végzett fizikai aktivitás mértéke is genetikailag meghatározott lehet. Azonban nem lehet eleget hangsúlyozni azt a tényt, hogy a táplálkozás, környezet, anyagcsere és genetika között komplex, sok kérdést megválaszolatlanul hagyó terület. Napjainkig a következő elhízást okozó genetikai összefüggések ismertek: az elhízásnak eddig hat-hét monogénes formája ismert, negyven-ötven pozitív összefüggést mutattak ki jelölt génekkel, valamint aktuális ismereteink szerint kétszázötven kromoszómarégió érintett.
Az már bebizonyosodott, hogy a gyermek- és felnőttkori elhízás más-más genetikai jellemzőkkel bír (pl. a 6 hónapos korban bekövetkező korai súlygyarapodás feltételezhetően az elhízás egyik ismert monogénes formája), bár erre a tudomány jelenlegi állása szerint kevés bizonyíték van. Mindezek fényében talán nem túl merész annak a megállapításnak a megfogalmazása, mely a következő: a populáció kevesebb, mint 1%-a feltehetően genetikai predesztináció révén lesz elhízott, függetlenül a környezeti hatásoktól vagy akár a táplálkozástól. A népesség további kb. 10-20%-a hordozza a genetikai hajlamot az elhízásra, de abban az esetben lesz elhízott, ha fizikailag inaktív életet él, és étkezése energiában gazdag.
A már gyermekkorukban kövér felnőttek, felnõttkori testsúlytól függetlenül nagyobb a morbiditás és a mortalitás kockázata. Mivel az elhízást könnyebb megelőzni, mint gyógyítani, ezért már a gyermekkorban jelentős mértékű kellene, hogy legyen a gyermekek helyes táplálkozásának kialakítása, valamint biztosítása. A megelőzés csak is akkor lehet hatásos, ha széles körben indul, hiszen a probléma túl sok gyereket érint, és következményei túl komolyak, túl költségesek ahhoz, hogy halogatni lehetne. Táplálkozás tudósok sokat vitatkoznak arról, hogy milyen módszerrel lehetne a leginkább hatékony az ez irányú projekt.
A megelőzésnek már a gyermek születésekor meg kell kezdődnie. Fontos az anyatejes táplálás, mert az anyatejet helyettesítő tápszerek édesek, korán hozzászoktatják a babát az édes ízhez és a magas kalória-bevitelhez. A nem szoptatott gyermekek kövérebbek, fizikai teljesítőképességük és betegségekkel szembeni ellenálló-képességük csökkent.
Kisgyermekkorban az édességek kerülése a legfontosabb. Az édesség iránti természetes vágyat inkább gyümölcsökkel csillapítsuk. Az édesség iránti felnőttkori igény a korai hozzászokás függvénye.
Iskoláskorban a testmozgás minden formája (sport, balett, tánc, kertészkedés, barkácsolás, stb.) megfelelő lehet a hízás megakadályozásához.
Tehát a megelõzés a várandós anya gondozásával, a csecsemõk 6 hónapig tartó kizárólagos szoptatásával, a késõi leválasztással, a család ételeire való késõi áttéréssel, a gyermekek kiegyensúlyozott táplálkozásával, mozgásigényének felkeltésével és a naponta végzett rendszeres testmozgás lehetõségének a megteremtésével, az elhízásra veszélyeztetett gyermekek kiszûrésével és gondozásával lehet csak eredményes.